WWDC17: új 10,5 hüvelykes iPad Pro és Siri hangszóró érkezhet

 
Múlt héten az Apple hivatalosan is kiküldte az idei WWDC sajtómeghívókat, bár az már sokkal korábban kiderült, hogy az esemény idén június 5-én, hazai idő szerinte este 7 órakor fog kezdődni, amit természetesen élőben közvetítünk majd.
 
A WWDC-ig azért még van három hét, és emiatt sorra jönnek a pletykák is. Ming-Chi Kuo mindig is megbízhatóbb volt a névtelen forrásoknál, ő most egy érdekes, új, 10,5 hüvelykes iPadet jósol, sőt 70%-ra saccolja eme készülék bemutatását. Az iPad mellett pedig szóbakerült a Siri hangszóró is, amiről ugyancsak megtudunk néhány információt.
 
 

10,5 hüvelykes iPad Pro

Érdekes, de egyben pozitív lenne, ha az Apple kiadna egy 10,5 hüvelykes iPad Pro-t, ami ugye rendelkezne a jelenlegi 9,7-es készülék hardverével. Jelenleg a kisebb iPad Pro a legjobb vétel.
 
Az iPad Pro jelenleg igen impozáns hardverrel rendelkezik, főleg a kijelzője és a grafikus processzora miatt. Rendkívül erős gépezet, hosszú távon is remekül használhatjuk. Sajnos csak az ára az, ami eltántoríthat minket, bizony nem olcsó, ellenben tényleg kiszolgálhat majd minket.
 
Tehát a pletykák szerint ebből, vagy ennek egy fejlettebb változatából tervez az Apple egy 10,5 hüvelykes verziót kiadni, ami szerintem nem rossz ötlet, bár én még mindig iPad mini párti vagyok.
 

Siri hangszóró

 
Abban már jóformán biztosak lehetünk, hogy az Apple dolgozik egy Siri hangszórón, a kérdés inkább az, hogy mikor adják ki. Kuo szerint több mint 50% az esélye annak, hogy ezt bejelentik a WWDC-n. Állítása szerint lesz rajta érintőkijelző, amiről korábban mi is írtunk már, illetve rendelkezhet majd fizikai gombokkal is, ami szerintem pozitív. Jelenleg csak az új Amazon Echo Show terméke rendelkezik érintőkijelzővel, ami plusz pont nekik, azonban ezt a designt meglátva én még visszaküldtem volna a csapatnak, hogy dolgozzanak tovább rajta.
 
A WWDC tehát június 5-én, magyar idő szerint este 7 órakor veszi kezdetét.